A vállalkozói élet egyik legfontosabb része a megfelelő tárgyalástechnika kialakítása és alkalmazása. Döntő fontosságú, hogy a tárgyalásokon úgy érjük el a számunkra megfelelő eredményt, hogy közben a partnerünkben is a lehető legjobb képet alakítsuk ki magunkról.

A képzést megelőzően kérdőív segítségével tárjuk fel a résztvevők elvárásait, igényeit, annak érdekében, hogy a tréninget minél inkább a tipikus tárgyalási helyzeteikhez tudjuk illeszteni.

Sikeresen tárgyalni hatalmas előnyt jelent a versenytársakkal szemben, de csak az lehet sikeres tárgyaló, aki rendelkezik a megfelelő stratégiai és taktikai kompetenciákkal.

A képzés során a személyes készségek fejlesztésével, új megoldási módok és technikák elsajátításával és gyakorlásával dolgozunk. Szimulációs és helyzetgyakorlatokban nyílik lehetőség a kísérletezésre és az új készségek megerősítésére. A résztvevők sajátélmény szinten helyzetgyakorlatok, nemzetközileg kifejlesztett tesztek és esettanulmányok segítségével fejleszthetik képességeiket. A tréningen szerzett ismereteiket azonnal gyakorlatba áttéve kipróbálhatják, hogy mely technikák felelnek meg leginkább személyiségüknek és eddigi tapasztalataiknak. A tréning végén esettanulmányok megbeszélésével mélyítjük el, kontroláljuk a megszerzett tudást.

 
Amennyiben szeretne emlékeztető e-mailt kapni képzéseinkről, kattintson az alábbi gombra!
 
 

 

A tréning célja a:

  • Külső/belső ügyfelekkel történő tárgyalások, megbeszélések során a hatékony érdekérvényesítés gyakorlása,
  • Résztvevők tárgyalási készségeinek, fejlesztése,
  • Munkájukban előforduló kritikus helyzetek, tárgyalási szituációk elemzése, felkészülés kezelésükre,
  • Tárgyalópartner személyiségéhez illeszkedő tárgyalási stratégia tudatos megválasztásának képessége fejlődjön a résztvevőkben,
  • Asszertív kommunikáció megismerése, gyakorlása mindennapi helyzeteikre.

A résztvevők a tréning elvégzése után könnyedén fogják:

  • Eredményesen képviselni a saját és a szervezeti egység érdekeit a tárgyalások során,
  • Eredményesen megvalósítani az együttműködő tárgyalási stratégiát,
  • Eredményesen kezelni a tárgyalások során felmerülő kritikus helyzeteket (halogatás, érzelmek kezelése, stb.),
  • A tárgyalópartner személyiségéhez illeszkedően kommunikálni a tárgyalások során.
 
Ha kérdése van vagy tanácsadásra van szüksége, küldje el nekünk.
Szakértőnk válaszát továbbítjuk!
 
 
 
IDŐBEOSZTÁS
Az oktatás 8 órás, amely 9:00 és 16:30 óra közötti időintervallumban zajlik.
 
HELYSZÍN
Budapest, Sämling Székház (1124 Budapest, Németvölgyi út 64.)

 

RÉSZVÉTELI DÍJ
39 900 Ft
(+27% ÁFA)
50 673 Ft

Tartalmaz 1 oktatási napot, a segédanyagot nyomtatott és elektronikus formában, a bekészítést (kávé, tea, üdítő, édes- és sós sütemény), tollat, jegyzetfüzetet és Tanúsítványt.

A reggeli étel-ital fogyasztás, mint természetbeni juttatás után a közterheket a résztvevő költségviselője fizeti meg. 

 

KEDVEZMÉNYEK
A kedvezmények nem összevonhatóak, minden esetben az Önnek járó legmagasabbat vesszük figyelembe!
8% Hírlevélre történő feliratkozás esetén
10% Magánszemély jelentkező
12% 2 együttes jelentkezés - 2 fő vagy 2 különböző képzésre történő együttes jelentkezés esetén
15% 3 együttes jelentkezés - 3 vagy több fő, egy vagy akár több különböző képzésre történő együttes jelentkezése esetén
 
 

Munkajogászt, könyvelőt, pénzügyi szakértőt keres, vagy csak egy tanácsadásra van szüksége?

Kattintson a képre és tekintse meg partnereink bemutatkozóját!

 
Hírlevél Olvasóink nemcsak mindig időben értesülnek legújabb képzéseinkről és általános kedvezményeinkről, hanem kizárólagosan nekik szóló kedvezményeinkben is részesülnek!
 

Képzés adatai

Képzés hivatalos neve Tárgyalástechnika haladóknak
Képzés típusa tantermi tanfolyam
Oktatók Budainé Kiss Mária
Megszerezhető végzettség Tárgyalástechnika haladóknak tréning elvégzéséről kiállított Sämling Tanúsítvány.
Képzés célcsoportja Ajánljuk olyan szervezetek vezetőinek, munkatársainak, akik gyakran tárgyalnak külső és belső ügyfelekkel, részt vettek már korábban tárgyalástechnikai alap tréningen.
Kihelyezett formában elérhető igen
Képzésfelelős Ecsédi-Dandóci Edit
Eseménynaptár
Információ: