Az egyre gyorsabban változó világ a szervezetektől minél gyorsabb és hatékonyabb válaszokat vár, melyet csak olyan munkatársakkal tudnak teljesíteni, akik képesek tudásukat, készségeiket, képességeiket a megváltozott környezethez alkalmazkodva használni, működtetni

 

A munkáltatókat már régóta foglalkoztatta a kérdés, hogy mi áll annak a hátterében, hogy a hasonló végzettséggel, tapasztalattal rendelkező munkatársak közül az egyik hatékonyabb, mint a másik? Hogyan lehet mérni? Hogyan lehet felismerni és fejleszteni? A munkapszichológiai kutatások alapján ennek okát egyértelműen a kompetenciák különböző szintű működtetésében látják.

 

      

 

Képzésünk a 6 napos HR Pro programunk keretében valósul meg, de önálló képzésként is elvégezheti.

 

EGYNAPOS KÉPZÉSÜNK SORÁN A RÉSZTVEVŐK:

  • megismerkednek a kompetencia fogalmával és fajtáival,
  • megtudhatják, hogyan írható le egy-egy kompetencia,
  • útmutatót kapnak ahhoz is, hogyan alakíthatják ki egy szervezet kompetencia-rendszerét,
  • képet kapnak arról, hogyan lehet beazonosítani a kompetenciákat alkotó viselkedésjegyeket, hogyan lehet fejleszteni,
  • szerepjátékokon és esettanulmányokon keresztül el is sajátítják ennek technikáit.

Miért érdemes a minket választani? 

  • Mert az elméleti tudás mellett gyakorlati tapasztalatokat is szerezhet, melyeket azonnal alkalmazhat a munkahelyén.
  • Képzésünk interaktív, így lehetősége van kérdéseket feltenni és azonnali visszajelzést kapni.
  • Online képzésként az ország bármelyik pontjáról csatlakozhat hozzánk. 

 

Képzésünk átfogó ismereteket és gyakorlati készségeket nyújt, amelyek révén a résztvevők hatékonyabbá válhatnak a munkahelyükön, és hozzájárulhatnak a szervezet sikeréhez.


Amiről szó lesz:


Témakörök:

  • A kompetencia fogalma, modellezése, megközelítései
  • Kompetenciák a szervezetben; kompetenciák és a HR-rendszerek
  • Kompetenciákhoz kapcsolódó fogalmak
  • A kompetenciák típusai, csoportjai
  • Kompetenciarendszer-modellek
  • Gyakorlás: kompetencia definíciók írása
  • Kompetenciák beazonosítása és fejlesztése, eszközök és módszerek
  • Kompetenciaértékelés, eszközei
  • Megfigyelés és értékelés
  • Gyakorlás szerepjátékokon és esettanulmányokon keresztül
  • Hogyan alakítjuk ki egy szervezet kompetencia rendszerét? Hogyan épül fel a folyamata?
  • Miből áll egy szervezet kompetencia-térképe? Mit fejez ki?
  • HR-munkakörök elvárt kompetenciái

Amennyiben szeretne emlékeztető e-mailt kapni a képzésünkről, kattintson az alábbi gombra!


 

 

65.340 Ft + 27% ÁFA, bruttó 82.982  Ft

A részvételi díj tartalmazza az oktatási napot, a segédanyagot, és a tanúsítványt.

 

 

8%  Hírlevélre történő feliratkozás esetén
10% Magánszemély jelentkezése esetén
12% 2 fő  együttes vagy 2 képzésre jelentkezés esetén
15% 3 vagy több fő együttes jelentkezése esetén 
Speciális kedvezmény a Profession.hu Prémium előfizetőinek (Fizetett partneri együttműködés alapján)

 

 

 

A részvételi díj tartalmazza az oktatási napot, a segédanyagot és a tanúsítványt.
A kedvezmények nem összevonhatóak, minden esetben az Önnek járó legmagasabbat vesszük figyelembe!

 

 

 

Ha szeretne emlékeztetőt kapni képzésünkről, kattintson az alábbi gombra!


 

Képzésünket kihelyezett formában is megszervezzük, egyedi igények szerint. Kérjen cégreszabott árajánlatot!

 

Olvasóink időben értesülnek képzéseinkről, és kizárólag nekik szóló kedvezményeinkben is részesülnek!

Képzés adatai

Képzés hivatalos neve Kompetencia térkép és értékelés
A képzés elvégzésével megszerezhető dokumentum Kompetencia térkép és értékelés képzés elvégzéséről szóló Tanúsítvány.
Kihelyezett formában elérhető igen
Tájékoztató

A képzési program ügyfélszolgálatunkon  megtekinthető, ügyfélszolgálati időben, előre egyeztetett időpontban.

Igény esetén kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot!

Eseménynaptár
Információ: