« Blog

Mitől lesz sikeres vagy sikertelen egy Projektvezető

Egy nemzetközi felmérés során megvizsgálták, hogy milyen részekből tevődik össze az, hogy valaki sikeres projektmenedzser legyen.

Egy Projektmenedzsertől elvárják, hogy legalább egymillió és egy keze legyen, és hogy mindenhez is értsen. És ami még nagyon fontos és érdekes, hogy bármilyen szakterület nyelvezetét is kell, hogy értse. Tehát ugyanolyan jól kell tudjon kommunikálni egy pénzügyessel, egy jogásszal, egy felhasználóval, vagy akár egy fejlesztővel stb. is. Mindezt azonban nem olyan egyszerű egy projektben megvalósítani, úgy, hogy közben a mágikus háromszög csúcsát folyamatosan szem előtt kell tartania, hogy egy meghatározott eredményt le kell tudjon tenni, egy meghatározott időre, egy bizonyos költségkeret között.

Azt szoktam mondani, hogy általában egy projektvezetőtől az az elvárás, hogy eredményként szeretnének kérni tőlünk egy nagyestélyit, költségben maximum kifizetik a pizsama árát, és a határidő pedig legkésőbb tegnapra legyen kész. Láthatóan sok-sok kihívás van a projektekben. Ezeket a kihívásokat próbáljuk mi a tanfolyam során végig venni, és rájuk a megfelelő kezelési módokat megadni.

Minden embernek az a vágya, hogy sikeres legyen, és ez a tétel érvényes a projektvezetőkre is!

Egy nemzetközi felmérés során megvizsgálták, hogy milyen részekből tevődik össze az, hogy valaki sikeres projektmenedzser legyen.

  1. Az első ilyen terület az az ismeret és tudás, amelyre általában 30-40%-ot szoktak tippelni a megkérdezettek. A kapott válaszok alapján úgy vélik, hogy ennyi minimum kell, hogy valóban sikeresek legyenek. Megdöbbentő a felmérés eredménye, az ismeret és tudás csupán a 10%-át adja a sikernek!
  2. A következő összetevő az a készség és képesség, amelyet általában 40%-ra becsülnek meg a válaszadók. Ez a felmérés eredménye alapján azonban 30%-ra tehető, amely már lényegesen több, mint maga az ismeret és a tudás.
  3. A maradék 60%, amely a sikerhez kell, az maga az ember, az attitűd, a hozzáállás. Azaz hogy Projektvezetőként, hogyan és miként viszonyul az egész projekthez, hogy elhiszi-e egyáltalán magáról, hogy képes egy sikeres projektet véghez vinni.

Ezekre próbálunk mi segítséget adni!

Az ismeret, a tudás, az eszközök megismertetése az alapanyagok, amikre ezután már rá lehet építeni. A képzés során végig mintaprojekten dolgozunk, egy saját kiválasztott projekt mellett, rengeteg szituációs feladattal és gyakorlattal, amelyekkel mindezeket bővíteni és fejleszteni tudjuk.

Az attitűdhöz és hozzáálláshoz pedig ott tudunk hozzátenni, elsajátításukban segíteni, hogy egy szemléletük alakul ki magáról a projektről. Hallgatóink nagy része azt jelezte vissza, hogy egy igen komoly szemléletváltáson mentek keresztül. Már máshogy nézik a projekteket. Már máshogy fognának hozzá a későbbiekben.

Megtanulják azt is, hogy mindig alapos tervezés kell ahhoz, hogy egy kiszámítható menetrendjük legyen. Mindezek által pedig már ők maguk is hinni fognak mind saját magukban, mind pedig a saját projektjeikben.

Ezen felül még a Humán Kompetencia területek megerősítése is nagy mértékben segíteni fogja majd őket a későbbiekben, hogy hogyan álljanak hozzá egy projekthez, a projektcsapathoz, és hogyan, milyen formában vezessék azt végig.

 

 

Amennyiben érdeklik a Projektmenedzsmenthez kapcsolódó képzéseink, vagy Ön is szeretne sikeres szakember, Projektvezető lenni, akkor tekintse meg Projektmenedzsment képzéseink listáját!