« Blog

Új kapcsolókat vezet be a Google, ezekre figyeljen oda

hvg.hu/tudomany | 2020.06.24
Több apró, de fontos változással állt elő a Google az adatvédelem terén. Van, amit automatikusan aktiválnak mindenkinél, de olyan is, amit kézzel lehet majd kapcsolgatni.

 

Az elmúlt években több olyan funkciót is készített már a Google a különböző termékeihez, amellyel a korábbinál nagyobb kontrollt gyakorolhatnak adatik begyűjtése és tárolása fölött a felhasználók. Elég csak a Google Térképen is bekapcsolható inkognitó módra, vagy az összegyűjtött helyelőzmények, valamint a webes- és alkalmazástevékenységek automatikus törlésére gondolni. Ilyen téren tett most előrefele több kis lépést a vállalat.


A szerdán bejelentett egyik fontos változás, hogy a fent említett helyelőzmények, valamint a webes- és alkalmazástevékenységek automatikus törlése alapértelmezetté válik. Eddig a felhasználónak kellett beállítania, hogy 3 vagy 18 hónap után töröljön róla minden összegyűjtött adatot a Google, mostantól viszont az új felhasználóknak semmit sem kell manuálisan babrálni ahhoz, hogy ez megtörténjen. A fejlesztők minden új felhasználónál a másfél éves törlési ciklust állítják majd be, de aki szeretné, az a Tevékenységvezérlőben megváltoztathatja ezt, illetve manuálisan továbbra is bármikor törölhetjük az adatainkat.


A Google ezzel egyidőben a felhasználók figyelmét is igyekszik felhívni arra, hogy használják a funkciót. Ehhez a Google kereső főoldalán (mobilon és az asztali böngészős verzióban egyaránt) egy hivatkozást is elhelyeznek, ami közvetlenül ehhez a beállításhoz vezeti a júzereket.


A vállalat korábban azután vezette be adatok automatikus törlésének lehetőségét, miután kiderült, a Google rendszerei akkor is tárolhatnak lokációs adatokat, amikor a felhasználó úgy hiszi, már minden erre vonatkozó engedélyt visszavont.


Egy másik apró, de fontos változással a Google-fiókunk Adatvédelmi Áttekintőjében találkozhatunk. A cég algoritmusa minden felhasználónál átnézni majd a személyes adatok biztonságára vonatkozó beállításokat, és ha úgy látja, érdemes lenne változtatni valamin, akkor erre javaslatokat tesz.


Szintén a Google-fiók védelmében tett változtatás, hogy ezentúl akár a kereső segítségével is eljuthatunk az adatvédelmi beállításokig. Ha bejelentkezünk a fiókunkba, és úgy teszünk fel egy kérdést a keresőben – például: is my Google account secure", a találatként olyan kártyát jelenít meg nekünk a Google, amelyen a fiókunkra vonatkozó adatvédelmi beállításokat láthatjuk, és szükség esetén változtathatunk is azokon.


Azt egyelőre nem tudni, hogy ez a funkció a magyar nyelven feltett kérdésekre is ugyanígy válaszol-e majd, illetve ha igen, mikortól.


További fontos újdonság, hogy hamarosan még könnyebb lesz a Google alkalmazásaiban az inkognitó módot ki- és bekapcsolni. Ehhez elég lesz, ha az appban a profilképünkre hosszan rányomni, majd átpöccinteni a kapcsolót. Jó hír: az inkognitó módot a bekapcsolás után a Google appjaink átívelően használhatjuk, így ha például a Térképben bekapcsoltuk, a YouTube alkalmazásában nem kell újra/külön inkognitóba vonulni.


Az új biztonsági beállításokat folyamatosan teszi elérhetővé a Google, így érdemes lehet időnként ellenőrizni, elérhetők-e már.

forrás: hvg.hu/tudomany

 

 

 
 
 
 
 
Tekintse meg adatvédelmi képzéseink választékát is!