« Blog

Koronavírus-hatás: válságkezelés az autógyárak árnyékában

MTI/GyártásTrend | 2020.07.10
Komoly következményekkel járt a koronavírus miatti leállás, amelyhez hasonlót még a 2008-as gazdasági világválság idején sem tapasztalt a járműipar. Már megkezdődött a fellendülés, igaz a cégek teljes kapacitásának visszaállásáig még hosszú hónapokat kell várni.

Márciusban hetekre elcsendesedtek a hazai multinacionális autóipari cégek gyártósorai. A Mercedes-Benz kecskeméti telephelyén a szentgotthárdi Opel-gyárral együtt március 17-én szakították meg a termelést, míg a győri Audi Hungária Zrt. valamint az esztergomi Suzuki március 23-án állította le a gyártást. A leállás a magyarországi beszállítók tevékenységére is nagy hatással volt. „Ügyfeleink több mint fele közvetlen beszállítója autóipari multi cégeknek. Április közepéig befutottak a szokásos megrendelések, a húsvét utáni időszakban azonban jelentős csökkenést tapasztaltunk. Több hazai és külföldi partner cégünk bezárt, akadozott az anyagellátás, a megrendelők részéről kisebbek lettek az igények. 50 százalék körüli kapacitást tudtunk tartani” – mondta Hertelendi Gábor, a győri Plasmatech Kft. tulajdonos-ügyvezető igazgatója, majd hozzátette, az autóipari cégek újraindulása után soha nem látott mennyiségű ajánlatkéréssel keresték meg őket, mondhatni rohamszerűen, május második felétől június elejéig.

A válságkezelés lépései

A megváltozott körülmények gyors reakciót és új folyamatok bevezetését tették indokolttá. Számos cég arra kényszerült, hogy határozatlan időre bezárjon, vagy csak heti 4 napon, napi 4 órában tudta folytatni működését. A számítógéppel dolgozók home office-ba vonultak, a vállalatok minimálisra csökkentették a kiadásokat és elhalasztották a tervezett beruházásokat, tudtuk meg Hertelendi Gábortól. „Kihívást jelentett a cégünknél, hogyan tudjuk kezelni ezt a váratlan helyzetet. Próbáltunk alkalmazkodni, de nem zártunk be, 100 százalékos nyitvatartási idővel, stabilan dolgoztunk, és dolgozunk azóta is. Nem vásároltunk új anyagokat, a meglévő, több száz tonnányi raktárkészletünknek köszönhetően gond nélkül teljesíteni tudtuk a megrendeléseket. Sajnos meg kellett válnunk a dolgozóink egy részétől, akik pedig maradtak, olyan poszton is besegítettek, ami eredetileg nem az övék.”

Tanulságok a jövőre nézve

Hertelendi Gábor szerint fontos, hogy tanulni tudjunk a koronavírus következményeiből. A szakember szerint olyan megoldásokban kell gondolkodni, amelyek nem veszélyeztetik az adott cég szolgáltatásainak flexibilitását. Esetükben a raktárkészlet optimalizálása és a beszállítók rugalmasságára való támaszkodás egyaránt kulcsfontosságú lesz a jövőben. Más marketing és értékesítési stratégia kialakítása szükséges, emellett a jó munkaszervezés és a maximális fegyelem is elengedhetetlen. „Nehéz lenne becslésbe bocsátkozni, de merem remélni, hogy lassacskán megyünk vissza felfelé, ami a megrendeléseket illeti. A második hullámról régen beszélnek, és sajnos nem tudni, hogy pontosan mire számíthatunk. Ha hasonló hatást fog kiváltani, mint a márciusi, abból nagy baj lehet. Ha viszont kicsit konszolidáltabban fog lezajlani, akkor őszre tényleg jó szintet érhetünk el. Mi az utóbbira próbálunk koncentrálni, bízunk a legjobbakban.”

 

forrás: MTI/GyártásTrend

Tekintse meg REFA licenszes képzéseink további listáját is!