Időgazdálkodás és stresszkezelés minősített képzés

 

Megtekintené képzési programunkat? Kattintson a képre és olvasson bele!

 

 

A munkavégzés során nemcsak irodai, de otthoni környezetben is megszakítások százai éri bennünket minden nap: e-mailek, telefonhívások, üzenetek, kérdések, problémák. Próbáljuk megtervezni hetünket, napunkat, de a forgószél most még nagyobb sebességgel sodor el minket, és nehezebben tudjuk megvalósítani terveinket. Ezért aztán kora reggel és késő este, sőt még hétvégén is dolgozunk, összemosódik a munkaidő és a magánélet, térben és időben egyaránt. A tervezés és a tervek megvalósítása most talán még fontosabb, mint eddig.

Az idő pénzben nem mérhető, ráadásul kevesen mondhatják el magukról, hogy időmilliomosok. Mindenkinek vannak céljai, szükségletei, kötelezettségei. Sajnos az álmok elé kemény stop táblát állít a realitás és az a bizonyos „To do list”.



 

Kinek ajánljuk különösen képzésünket?

  • Olyan fiatal vezetőknek, akik még hajlamosak túlvállalni magukat, de szeretnék hatékonyabban beosztani idejüket,
  • Olyan vezetőknek, akik szeretnének kicsit megállni, hogy rendszerezzék feladataikat,
  • Gyakorló vezetőknek, akik képesek és hajlandók tanulni annak érdekében, hogy megújult vezetői eszközeik segítségével eredményesebben működjenek,
  • Profi vezetőknek, akik olyan, bármilyen szervezetbe gyorsan adaptálható segédeszközt keresnek, amely megkönnyíti a produktív munkamenetet.

A felsoroltakon kívül: 

  • Cégvezetőknek és ügyvezetőknek,
  • Projektmenedzsereknek,
  • Controllereknek, pénzügyi vezetőknek, könyvelőknek, de alapvetően bármilyen szakmai vezetőnek ajánljuk.

 

Hány órás időgazdálkodás és stresszkezelés képzésünk?

Képzésünk a hatékony megvalósítás és a gyakorlati feladatokkal 16 órában megvalósítható (2 nap).

 

Miért fontos az időgazdálkodás? 

Képzésünk alapvető célja, hogy az azon résztvevők rálátást szerezzenek a saját, idővel való kapcsolatukra és fejleszteni tudják az időmenedzsmentjüket.

Fontosnak tartjuk a résztvevők egyéni elakadásainak azonosítását, az ezen megvalósuló munkát, hiszen ennek segítségével a személyes kompetenciáik is tovább fejlődhetnek. Kiemelt szerepet kap a képzésen a saját tempó megtalálása, valamint egy egyéni ütemterv kialakítása is, amelyet a résztvevő munkájában is képes lesz hosszú távon alkalmazni.

Miről lesz szó az időgazdálkodás kapcsán? 

  • Vezérlő értékek számbavétele, személyes és szervezeti hosszú távú célok tudatosítása,
  • A távlati célok lebontás, a célokhoz rendelt tennivalók rangsorolása fontosság és sürgősség szerint,
  • Eisenhower elv bemutatása,
  • Éves, havi, heti, és napi időtervezésünk kialakítása,
  • Az időrablók azonosítása és kiszűrése,
  • Hogyan mondjunk "nem"-et,
  • Akciótervek az időtolvajok elfogására,
  • Delegálás fontosságának megértése a vezetői munkában
  • A munka hatékonyságát növelő stratégiák, tudatos időgazdálkodás:
  • Munka – Magánéletszerepe az időgazdálkodásban (Munka tévhitek, időrablók-időnyerők)
  • SMART célok, Erőforrásokkal gazdálkodás Fontos-sürgős, melyikkel kezdjem?
  • Priorizálás (delegálás (kinek, mikor, mit), nemet mondás, fókusz)
  • Munkaszervezés hatékonysága, Stratégia a hétköznapokban Célkitűzés – motiváció.

 

Mi a célja a stresszkezelésnek?

Képzésünk célja, hogy megismertessük résztvevőinkkel a stressz fogalmát, kialakulását, továbbá, hogy olyan a mindennapokban használható technikákat, eszközöket, módszereket adjunk át, amellyel az időhiány okozta stressz megelőzhető, kezelhető, valamint melyeket beépíthet életvitelébe, és hatékonyan használhat mind a munkahelyen, mind pedig a magánéletében.

Miről lesz szó a stresszkezelés kapcsán? 

  • A stressz működési folyamatainak és mechanizmusainak megértése,
  • Stresszokozók számbavétele, az egyéni stresszorok feltárása,
  • A stresszkezelés különböző útjai, lehetőségei, a stresszel való megküzdés személyre szabott kialakítása.
  • Az időhiány okozta stressz csökkentése:
  • Időhiány, mint stressz forrás (halogatás, nem szeretem feladat, szétcsúszás)
  • Stressz leltár (segítő eszközök, módszerek megismerése)
  • Stressz csökkentő módszerek a gyakorlatban.

 

Időgazdálkodás és stresszkezelés képzésünkön a személyes készségek fejlesztésével, új megoldási módok és technikák elsajátításával és gyakorlásával dolgozunk.

Szimulációs és szerepjátékokban nyílik lehetősége résztvevőinknek a tanultak a kísérletezésére és az új készségek megerősítésére. Közös csoportfeladatokkal fejlesztjük a résztvevők ismereteit és képességeit, valamint mélyítjük tudásukat gyakorlatorientált módon.

 

Kihelyezett formában valósítaná meg a képzést? 

 

Miért válassza a kihelyezett képzési formát?

  • Az ország egész területén vállalunk oktatást,
  • A kollégák tudásszintjére szabott képzési anyaggal érkezünk, hogy kihozzuk a maximumot a kollégákból,
  • Igényeiknek megfelelően rugalmas időbeosztáshoz igazodunk, amely cégük működéséhez idomul,
  • A résztvevők akár a megszokott irodai környezetükben, a kollégáik társaságában tudnak részt venni a tanfolyamon,
  • Partnerek vagyunk a legspeciálisabb képzési igények megvalósításában is.

Miért érdemes a mi oktatásainkat választani?

 

  • Oktatóink szakmájuk szakértői, naprakész tudással rendelkeznek,
  • Cégünk több, mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik a felnőttképzésben,
  • Kiscsoportos képzéseket tartunk, ahol mindenki számára biztosított a kérdezés lehetősége,
  • Kihelyezett oktatásaink egyedi igényfelmérés után, cégre szabottan valósulnak meg. A képzések után igény esetén további tanácsadást, utánkövetést biztosítunk ügyfeleinknek

 

Fejlessze Ön is Nálunk kollégáit és szerezzenek olyan gyakorlatorientált tudást, amely megkönnyíti és hatékonyabbá teszi munkavégzésüket!

 

 

 

Hírlevél Olvasóink nemcsak mindig időben értesülnek legújabb képzéseinkről és általános kedvezményeinkről, hanem kizárólagosan nekik szóló kedvezményeinkben is részesülnek!