Bató Vivien

Introduction


Vivien 2019-ben csatlakozott a TESK csapatához, akkoriban HR Asszisztensként tevékenykedett, és több mint egy éven keresztül kutatott fel jelölteket a tanácsadók számára, akik azután sikeresen zártak le jelentős számú toborzási projektet a Vivi által megtalált jelöltekkel. Ezt követően, 1 éve átvette a TESK on-line marketing területét, ahol teljesen önállóan tevékenykedik.
Ez alatt az idő alatt több száz Facebook kampányt indított és kezelt, ezekkel a kampányokkal több, mint 3.251.217 főt ért el. A kampányokból több száz jelentkezést generált a TESK csapatának különböző pozíciókra.
Ezek mellett aktívan részt vesz a TESK által az ügyfelek számára készített employer brand videók készítésében, ahol a folyamatok gördülékenységét igyekszik elősegíteni.
Igyekszik az ismereteit, tudását folyamatosan bővíteni, és ezt a tudást a kollégáinak és akár másoknak is átadni.
Vivi megtapasztalta a munkája során, hogy egy kampány akkor lesz sikeres, ha a célközönsége számára érdekes és figyelemfelkeltő információkkal tud szolgálni, és bízik benne, hogy a Samling előadás résztvevői is várják már az előadást a közösségi média-toborzás témában!

Vivien az alábbi képzéseken oktat a Sämlingnél:

Social Media a toborzásban