MIÉRT KÜLÖNÖSEN  FONTOSAK EGY PROJEKTVEZETŐ SZÁMÁRA A HUMÁN KOMPETENCIÁK?
A projektvezetők sokkal nehezebb körülmények között dolgoznak, mint az átlagos munkahelyi hierarchiában elhelyezkedő más vezetők!
 
A legtöbb esetben nem rendelkeznek formális hatalommal  így mások irányítása sokkal nehezebbé válik. A projektekben dolgozónak tudnia kell a felmerülő konfliktusokat és kríziseket tudatosan kezelni, és saját mentális egészsége érdekében hatékonyan relaxálni. A másokkal való együttműködés miatt pedig nagy szüksége van sikeres tárgyalási készségekre is.

 

Képzésünk segítségével: megerősítheti Humán kompetenciáit, korrigálni tudja a projektjei során fellépő Soft Skills feladatokat és nehézségeket:
  • kezelni tudja majd az egyéni és a csapatán belüli problémákat,
  • megerősítheti a tagok motivációját,
  • javítani tud a hozzáállásukon, és építő visszajelzéseket fog tudni adni számukra.
 

 

Módszertan:

A képzés megtervezése során a legfontosabb szempontunk az volt, hogy a tanulási folyamat beépüljön a napi életbe, ezért az oktatás során a résztvevők saját élménnyel dolgoznak, így a tanfolyam végén a megélt tapasztalatokat azonnal beépíthetik munkájukba. A program tematikájában mindhárom terület (tudás, képesség, attitűd) fejlesztésére hangsúlyt helyezünk.
A szimulációs és helyzetgyakorlatokban lehetőség nyílik a kísérletezésre és az új készségek megerősítésére. 
Azért, hogy a fejlesztési folyamat minél hatékonyabbá váljon, a résztvevők munkafüzetet és a szituációkhoz, szerepjátékokhoz speciálisan kifejlesztett segédanyagokat, teszteket kapnak. 
 
Célok:
  • projektvezetői humán készségek fejlesztése
  • emberekkel történő munka hatékonyságának javítása
  • csapatépítés és együttműködés javítása a projektekben 
  • konfliktus- és stresszkezelés  
 
Képzésünk nem csak már gyakorló projektvezetőknek, hanem minden, projekteken dolgozó munkatársnak is rendkívül hasznos, mivel a vezetőkön kívül a többi projekttagnak is rendszeresen szüksége van valamilyen szintű vezetői készségre! Egyrészt, mert a projekten belül önállóan kell dolgozniuk, másrészt mert a projekten kívüli munkáknál esetenként vezetői részfeladatokat (koordináció, szervezés, irányítás) kell végezniük. 
 
 
Tematika / Tárgyalt főbb témakörök:
 
  • Önismeret és menedzsment
    • Saját erőforrások
    • Önbizalom építése
    • Személyes célok
    • Önmenedzselés
  • Személyes integritás és megbízhatóság
    • Etikai értékek
    • Felelősség vállalása
    • Bizalom megteremtése
  • Időgazdálkodás alapjai
  • Vezetési technikák, stílusok
    • Coaching és motiválás
    • Befolyásolás
    • Döntések
  • Csapatmunka
    • Csoport fejlődése, csoportdinamika
    • Csoporton belüli szabályok
    • Munkaerő kiválasztás, értékelés
    • Munkaerő fejlesztése

     

IDŐBEOSZTÁS
A képzés ideje 24 óra, amely mindhárom oktatási napon 9:00 - 17:00 közötti időintervallumban zajlik.
 
HELYSZÍN
ONLINE, LIVE FORMÁBAN
 
RÉSZVÉTELI DÍJ:

115 395 Ft

Kedvezményes ár:

98 086 Ft (+27% ÁFA)
124 569 Ft

A díj tartalmazza az oktatási napokat, az oktatási segédanyagokat, valamint a magyar nyelvű tanúsítványt.

 

 
A tananyag meghallgatásához szükséges felhasználói jogosultságokat csakis kizárólag a képzésben résztvevők használhatják. A képzésekhez kapcsolódó írásos és egyéb (elektronikus) anyagok szerzői joga a Sämling Kft. tulajdonát képezik, ezért azok sokszorosítása, terjesztése, harmadik fél részére történő átadása-, valamint a konzultáción videó- hang és egyéb felvételek rögzítése tilos.
 
 
Szeretné cégére szabottan egyedi tematika és időbeosztás szerint megvalósítani az oktatást?
Valamennyi tanfolyamunk kihelyezett formában is lebonyolítható az ország egész területén. Töltse ki az alábbi űrlapot, és kérjen cégreszabott, egyedi árajánlatot!
 
 
Amennyiben szeretne emlékeztető e-mailt kapni képzéseinkről, kattintson az alábbi gombra!
 
 
 
Hírlevél Olvasóink mindig időben értesülnek legújabb képzéseinkről, és kizárólagosan nekik szóló kedvezményeinkben is részesülnek! 
 
Eseménynaptár
Információ: