« Blog

A koronavírus járvány hatása a magyarországi projektekre

Milyen hatással van a járvány Magyarországon a projektmenedzsmentre, annak folyamataira, illetve mennyire akadályozza meg a vírus a projektek megvalósulását, hány hónap késést idéz elő a projektek teljesítésében?

Az alábbiakban egy felmérést közlünk, amelyet a Magyar Projektmenedzsment Szövetség két tagja Lipi Gábor és dr. Sándor Zoltán készített a koronavírus járvány hatásait vizsgálva a magyar projektekre vonatkozóan.

A közel 100, különböző iparágakban projektmenedzsmenttel foglalkozó válaszadók által kitöltött felmérésből többek között az is kiderült, hogy általánosságban hány hónap késést eredményezett a járvány a projekt teljesítésekben, milyen mértékben növekedtek a projekt költségek, és hány százalékukat kellett felfüggeszteni.

A kimutatásban az is látható, hogy a mostoha helyzet ellenére voltak olyan projektek, amelyek megvalósulását nem akadályozta a vírus okozta rendkívüli helyzet.

A válaszok alapján a következő megállapítások tehetők:

  • A projektek 50%-nak a működésére a járvány hatással van, de az alapvető projekt kereteket nem érinti.
  • A projektek 24%-nál a járvány helyzet nagyban nehezíti, lassítja és/vagy drágítja a projekt működtetését.
  • A projektek 20%-ra minimális vagy zéró hatása van a járványnak, sőt olyan projektet is említettek, amelyet felgyorsítottak a helyzet miatt.

A felmérésből az is kiderült továbbá, hogy a járvány elsősorban a munkaszervezésre, az emberi erőforrások biztosítására, a határidők tartására és a projekt kommunikációra gyakorol erős hatást, valamint a felmérés arra is rámutatott, hogy a korábbi feltevésekkel szemben, a járvány miatti projekt működési változások kevésbé hatnak a projektek költségeire, mint a határidőre.

A részletes eredmények elérhetőek erre a linkre kattintva, jó böngészést kívánunk!

Forrás: Magyar Projektmenedzsment Szövetség - Honlap, Hírek 


 

Tekintse meg Projektmenedzsment képzéseink választékát is!