Prezentációs technikák

    

 

Egy fontos prezentáció vagy előadás előtt természetes az izgalom, hogy a közönség számára egy érdekes, hatásos és tartalmas bemutatót tartsunk.
Kulcsfontosságú, hogyan készülünk fel a prezentációra, és hogy legyőzzük félelmeinket, hiszen számos buktató befolyásolhatja munkánk sikerességét a prezentáció összeállításától egészen a felhangzó tapsokig.  

 

Prezentációs képzésünk célja:

Bizonyára Ön is találkozott olyan prezentációkkal, ahol a diasorok hosszú szöveggel voltak teleírva, a szemléltetés gyanánt használt táblázatok kuszák és érthetetlenek voltak, az előadó olvasta a diáit, nem tett hozzá plusz információkat, vagy épp túl sok volt az animáció és a kép. Ismerős, ugye?  

 

 

Az előadás meghallgatása során a résztvevők megtanulják, hogyan kell professzionális módon prezentációt készíteni, továbbá hogyan kell hatékonyan előadni – úgy, hogy üzeneteink megmaradjanak a hallgatóság emlékezetében.
E-learning anyagunk során megismerkedhetnek a prezentálás főbb buktatóival, a gyakran előforduló hibákkal. Ezekre szakértőnk megoldási javaslatokat is tesz, hogy a későbbiekben elkerülhessük azokat. A videóanyag során nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy mindenki megtalálja saját, egyéni hangját és kommunikációs stílusát is.

Kiknek ajánljuk előadástechnika e-learning anyagunkat?

  • Aki szorong a prezentálástól, aki azt tehernek éli meg,
  • Aki fél mások előtt beszélni, és hatásosan akar előadni bármilyen nyilvánosság előtt,
  • Aki úgy érzi már jól megy neki a prezentálás, de fejlődni akar.

Továbbá mindazoknak, akik szeretnének:

  • professzionális előadásokat, prezentációkat tartani, amivel felkelti és leköti mások figyelmét,
  • olyan előadóvá válni, aki hatással van a közönségére,
  • megtanulni a legfontosabb prezentációs technikákat és fejleszteni előadói készségeit,
  • magabiztosabban, könnyedebben előadni, meggyőző és ösztönző lenni,
  • az előadás közben feltett kérdéseket zavar, kizökkenés nélkül, magabiztosan kezelni.

 

Tekintse meg az "Előadói technika" képzésünkről szóló bemutató videónkat!

 

Oktatónk: Alföldi Katalin

 

Online (e-learning) képzésünk díja: 20 900 Ft (+ 27% Áfa), bruttó 26 543 Ft
  
OKTATÓANYAG MEGVÁSÁRLÁSA (KLIKK IDE)

 

 

Technikai tudnivalók

Hogyan veheti igénybe e-learning videóanyagunkat?

  • E-learning anyagunkat a megvásárolom gombbal tudja igényelni.
  • Az adott anyagrészre történő jelentkezés után képzésszervező kollégánk visszaigazolja vásárlási/ részvételi szándékát, majd elküldi díjbekérőnket.

A díjbekérő kiegyenlítése után:

  • E-learning anyagunkhoz hozzáférést biztosítunk egy felhasználónév és jelszó segítségével, amelyet 3 hónapig korlátlanul megtekinthet.

Az online (e-learning) előadás előnyei:

  • Az előadás jegyzetét és a mintadokumentumokat is letöltheti az online felületről,
  • Az előadás megvásárlását követően 3 hónapon keresztül bármikor, korlátlan alkalommal nézheti meg az előadást. Ön osztja be az idejét: akkor tart szünetet, amikor csak szeretne, majd onnan folytatva a felvétel megtekintését, ahol abbahagyta.

 

A Prezentációs előadói technika e-learning anyagunkra a jelentkezést és fizetést követően egy felhasználónév és jelszó segítségével tud belépni zárt E-learning rendszerünkbe, ahol online módon tudja megnézni az előadást.

A tananyag meghallgatásához szükséges felhasználói jogosultságokat csakis kizárólag azon résztvevő használhatja, akinek Képzésszervező kollégánk hozzáférést adott. A videóanyaghoz kapcsolódó írásos és egyéb (elektronikus) anyagok szerzői joga a Sämling Kft. tulajdonát képezik, ezért azok sokszorosítása, terjesztése, harmadik fél részére történő átadása-, valamint video- hang és egyéb felvételek rögzítése tilos. 

 

 

Ha az alábbi kérdések közül bármelyik is foglalkoztatja,
akkor oktatóanyagunk Önnek szól:

  • Hogyan győzzük le az előadói lámpalázat, idegességet?
  • Mitől meggyőző, sikeres egy előadás?
  • Hogyan fogalmazzuk meg a legfontosabb üzeneteinket?
  • Hogyan lehetünk hitelesek egy prezentáció során?
  • Miért fontos a prezentáció célját meghatározni és ezt hogyan tehetjük meg a legegyszerűbben?
  • Miért fontos bevonni a hallgatóságot és ezt hogyan tegyük?
  • Hogyan készüljünk fel a prezentációra?
  • Hogyan tárjuk fel az igényeket?
  • Mit tegyünk, hogy ne csússzak ki az időből?
  • Mi a legfontosabb a megjelenéssel kapcsolatban, mi az ami zavaró, elkerülendő?
  • Hogyan kezeljük a nem várt helyzeteket?
  • Hogyan kezeljük a hallgatói visszajelzéseket, mi van a kötekedőkkel?
  • Hogyan készüljünk fel a lehetséges provokációkra?
  • Mitől lesz jó egy prezentáció?
  • Mivel zárjam a prezentációm?

 

OKTATÓANYAG MEGVÁSÁRLÁSA (KLIKK IDE)

 
Hírlevél Olvasóink mindig időben értesülnek legújabb képzéseinkről, és kizárólag nekik szóló kedvezményeinkben is részesülnek!
 
Eseménynaptár
Információ: