« Blog

Munkahelymegőrző támogatás

Újra elérhető a munkahelymegőrző támogatás az „Azonnal cselekszünk” programon belül. Ennek keretei között a nehéz helyzetben levő vállalkozások pályázhatnak 2021 végéig.

A program célja, hogy a munkaerő folyamatos foglalkoztatását biztosíthassa, segítségével elkerülhető a csoportos létszámcsökkentés.

A támogatást minden olyan magyarországi vállalkozás igényelheti, amelyek nehéz helyzetbe kerültek a járványhelyzet hatására, és ezért legalább 25 főt érintő, csoportos létszámcsökkentésre lenne kényszerülve.

Kötelezettségek

Akkor kapható meg a támogatás, hogyha a pályázó a kérelemben szereplő munkavállalókat már legalább 6 hónapja foglalkoztatja. Nyertesség esetén vállalni kell, hogy a munkaadó a munkavállalót a támogatott időszakkal megegyező időtartammal tovább foglalkoztatja, valamint, hogy az átlagos statisztikai állományi létszámában nem következik be változás.

A támogatás

A támogatást a vállalkozások foglalkoztatási kapacitásainak megtartása érdekében igényelhetik a munkaviszony megszüntetésének megelőzése érdekében, a csoportos létszámcsökkentés által veszélyeztetett munkavállalók részére átmenetileg a korábbinál rövidebb időtartamú munka biztosítása esetén. Ebben az esetben a támogatás mértéke a támogatás kedvezményezettje által ténylegesen fizetendő munkabére és szociális hozzájárulási adója együttes összegének 25-90%-át. A havi mérték nem haladhatja meg a kötelező legkisebb munkabér 150%-át.

Munkahelymegőrző támogatás nyújtható a vállalkozások részére a csoportos létszámcsökkentés által veszélyeztetett munkavállalók megtartása, a munkaviszony megszüntetésének megelőzése érdekében is. A támogatás mértéke a csoportos létszámcsökkentés által veszélyeztetett munkavállalók megtartása esetén a program keretében a csoportos létszámcsökkentés által veszélyeztetett munkavállalónak a támogatás kedvezményezettje által ténylegesen fizetendő munkabére és a ténylegesen átutalásra kerülő szociális hozzájárulási adója együttes összegének 25-90%-a. A támogatás havi mértéke munkavállalónként nem haladhatja meg a kötelező legkisebb munkabér 150%-át.

Mindkét esetben a támogatás legfeljebb 6 hónapra nyújtható.

Amennyiben a program felkeltette érdeklődését, igényeljen ingyenes konzultációs lehetőséget partnerünktől ide kattintva!

Goodwill Consulting Kft. – Információból fejlesztés, a fejlesztésből siker

 

 

 

Érdemes megtekintenie Vállalkozói Akadémiánk jelenleg is elérhető, ONLINE képzéseit is!