Blog - #pályázat

Az új ciklus egyik kedvelt operatív programjának, a GINOP Plusznak megjelentek már az első felhívásai. Az egyik ilyen, amely társadalmi egyeztetés alá került az a vállalkozások munkaerőforrásának képzését, fejlődését támogatja.
2021. március 1-jén lép hatályba a közétkeztetés tárgyú közbeszerzések tekintetében alkalmazandó eljárások sajátos szabályairól szóló 676/2020 (XII. 28.) Korm. rendelet, amely szerint a 2021. szeptember 1-jét követően megkezdett közbeszerzési eljárásokban a Kbt. mellett a Korm. rendelet alkalmazása is kötelező.
Januárral nem csak egy új év, hanem egy új fejlesztési ciklus is kezdetét vette. Pontosan mit is jelent ez, és mire számíthatunk 2021-től a pályázatok világában? Cikkünkben igyekszünk megválaszolni ezeket a kérdéseket.
Újra elérhető a munkahelymegőrző támogatás az „Azonnal cselekszünk” programon belül. Ennek keretei között a nehéz helyzetben levő vállalkozások pályázhatnak 2021 végéig.
Telephelyfejlesztés, eszközbeszerzés Pest megyében – jövő év elején nyílik a pályázat, amelyen Pest megyei kedvezményezett járásainak vállalkozásai pályázhatnak.
Megjelent két olyan kivételes pályázati lehetőség , amellyel a vállalkozások számtalan területen hajthatnak végre fejlesztéseket. A benyújtási időszak 2020. május 29-től indul! A támogatás célja, hogy a járvány okozta gazdasági károkat enyhítse, segítse a vállalkozásokat a működésük fenntartásában, ezáltal is támogatva a munkavállalói létszám megtartását, esetleges bővítését.
Továbbiak megjelenítése folyamatban...