Gyakorló Projektmenedzserként hozzá vagyok szokva a kihívásokhoz, de több mint két hónap a családommal összezárva, Isten lássa lelkem, szeretem őket, de úgy éreztem, hogy ebbe beletörik a bicskám. Aztán jött a megváltó ötlet! Hétvégén leutazunk Velencére, kint leszünk a szabadban, sült hekket, és csavart fagyit eszünk. Na jó, ezt így nem egyszerre, mi felnőttek a hekket, a srácok pedig a csavart fagyit. Mint gyakorló PM jól tudom, hogy minden valamire való projektnél pontosan meg kell határozni már a legelején, hogy kinek mik a feladatai, és érdemes a projektet már jó előre előkészíteni. Hatékonyság és céljaink elérésének szempontjából ugyancsak elengedhetetlen a megfelelő csapat kiválasztása.

A két kiskorú gyermekkel, és a már nem kiskorú, de bármikor arra a szintre süllyedni tudó férjemmel megalkottuk a Projekt Dream Team-et. Az előrelátó szervezetek, mint a miénk is ugyebár, már eleve tréningezik munkatársaikat ezekre a különleges helyzetekre és feladatokra! „Ha nem fogadtok szót, nem jöhettek velünk!” és a „Na jó, akkor úgy látom, ti itthon maradtok!” igazán hathatós motivációs tréningnek tűnt a kicsiknél. Nem szabad elfeledjük azonban, hogy egy ilyen együttműködés során szinte elkerülhetetlenek a konfliktusok, akármennyire is alapos volt a felkészülés. A hisztitől és a földhöz vágom magamoktól, egészen a lakásunk különböző berendezési tárgyainak földkörüli pályára állításáig, ablakok és idegszálak repedéséig, azt hiszem, volt az elmúlt héten minden. De akkor jó egy PM, ha minden helyzetet is kezelni tud, nehogy már kifogjon rajta két kiskorú, és… a harmadik.

Úgy döntöttem hát, hogy a kommunikáció az alapja, na és a megfelelő tárgyalási stratégia mindennek, pikk-pakk megoldunk mindent, és könnyedén megvalósítjuk projektcélunkat: Velence, Sült Hekk és Csavart Fagyi édes mesterhármasát!

A megbeszéléseinken élénken használtuk a kreativitás technikákat, a morfológiai analíziseket, forgatókönyvet is írtunk, aktívan brainstormingoltunk, bár a srácok csak annyit értettek az egészből, hogy M7-esen vagy a 6-os főútról közelítsük meg Velencét. Pro-kontra érvek sorát állítottuk fel, idő és pénz, kontra a „Nem érdekel, de minél hamarabb ki akarok jutni ebből a városból!”  az „Ugye te sem gondoltad komolyan, hogy a hosszabb úton megyünk?” mindent eldöntő mérföldkövéig!

Megbeszéléseink során egyszer sem feledtem, hogy a projektmenedzser vezetői feladata, hogy valamennyi érintettet a közös cél felé tereljen. Isten lássa lelkem, én aztán tereltem! Az alapos előkészítési és tervezési fázist követte a várva várt nap, maga a kivitelezés.

Hajnalban korán kelés, kakaó a kicsiknek-pipa, több liternyi kávé nekünk felnőtteknek-pipa. Szendvicsek az útra, rágcsa, pokróc, limonádé, tollas, sebtapasz-pipa, sebfertőtlenítő, szúnyogriasztó, szalvéta, papír zsebkendő-pipa, csere nadrág, csere cipő, csere póló a srácoknak, és a páromnak-pipa. Napszemüveg, esőkabát, naptej, kézfertőtlenítő-pipa. Felébredtek, és még nyitva sincs a szemük, de már egymást püfölik-pipa! Induljunk már el végre! Hol a kocsi kulcs? Idegösszeomlás, még több kávé-pipa.

A projektvezetőt tűzben edzik, ahogy tanult kollégámtól oly sokszor hallottam, szó se lehet róla, hogy feladnánk, mikor oly közel már a cél! 2 és fél órányi készülődést követően hosszú hetek óta először elhagytuk a lakást és kocsiba ültünk, hogy kimenjünk a szabadba. Le Velencére a tópartra, ahol sült hekket és csavart fagyit eszünk! Természetesen fel voltunk készülve a válságkezelésre, használható technikák garmadája sorakozott és tört is belőlünk elő, amikor egy óra kocsiban ücsörgés után is még mindig Budapest határán belül voltunk, végtelen messze a Projekt célunk megvalósulásától. De nem csüggedtünk! Erőforrásilag optimalizáltuk magunkat, válságmenedzsment volt, ahol azonnal reagáltunk a kihívásokra, és mindezek mellett hatékonyan alkalmaztuk a Soft Skills-eket. A „Vedd már hangosabbra a Baby Shark-ot és az elmész Te a…-ba!” jelmondatok közepette végtelen harmóniában és békében érkeztünk meg a tó partjára, röpke 2 órás fenségesre sikeredett út után, ahol mindenki is megutált mindenkit a kocsiban, és azon kívül is. Hogy ott r..dna meg, aki ezt az egészet kitalálta mantra rojtosra emlegetésével kihímezve az amúgy is tibeti kolostorokat megszégyenítő, Zen-Buddhista templomok áhítatos békéjét és csendjét visszhangzó autóutunkat magunk mögött tudva, végre itt vagyunk!

Természetesen tökéletes kockázatelemzési technikánknak köszönhetően arra is fel voltunk készülve, hogy a nem egészen támogató Stakeholderek mellett is, azért jó Árpád vezérünk vére csordogál ereinkben. Így vagy úgy, mi bizony bevesszük Velencét! Olyan csöppnyi nehézségtől, hogy 3-szor kellett körbe kerüljük a tavat, mire parkoló helyet találtunk, szinte már-már kacagva legyintettünk. Miután felfoghatatlan extázisként kiszálltunk az utolsó épségben maradt idegszálunkat is széttépő acél kaszni szorító rabságából, beálltunk a rövidnek épp nem mondható sorba. Hatékonyság, csapatmunka, alapos tervezés, profi kivitelezés! Ezek a jelszavaink! Homokszem a gépezetben, hogy a hal sülésének több idő kell, mint a csavart fagyi gépből a tölcsérbe kerülésének. A srácok persze hősiesen álltak mellettünk, és türelmesen várták, hogy apa végre sorra kerüljön, hogy végre megkapja azt a halat, hogy aztán hadd menjen már el anya is végre, és vegyen a kölyköknek csavart fagyit, mert még egy nyaffantás és üvölteni fog, ő is, és a gyerekek is!

Aztán valami egészen hihetetlen csoda folytán a világ rendje mégis helyre állt! Apa megkapta a sült hekket, a gyermekek a csavart fagyit, és anya is azt az egy perc néma csendet, amikor is hallhatta végre a saját gondolatait.

Aztán leterítettük a plédet a partra, megetettük a hattyúkat, és de jó, hogy hoztunk sebtapaszt. Aztán a gyerekek az apjukkal tollasoztak, a sebfertőtlenítő is jó ötletnek bizonyult! Időközben magukra öntötték az innivalót, sebaj, van pótruha, még jó, hogy fölöslegesen, mert leszakadt az ég, mind a nyakunkba, és ömlött az eső, mintha parancsra tenné. Kettő másodperc töredéke alatt nyaláboltuk fel a srácokat, és a fél partot beterítő cuccainkat. Lélek és nadrág szakadva rohantunk a kocsihoz, ami most már valahogy kevésbé tűnt barátságtalan acél-fogdának. A hazafelé vezető úton aztán a srácok elaludtak, mi csak némán fogtuk egymás kezét, és másfél óra áldott csöndben hazaértünk.

Később este a srácok még felhívták nagyit és elmesélték neki, hogy „Képzeld nagyi, az apa az összes csúnya szót ismeri, és ki is mondta ma mindet hangosan a kocsiban, hogy anya tisztára fenékre esett a tóban, miközben Annát próbálta kimenteni egy hattyú karmai, azaz hogy csőrei közül, hogy megígértette velünk, hogy nem mondjuk el senkinek, de annyira vicces volt, és mindenki rajta kacagott, és hogy apával tollasoztunk, és persze megint elesett, mint a múltkor, és lehorzsolta a kezét, és majdnem sírt, mert nagyon fájt neki, és hiába morogta anya, hogy ez csak egy karcolás! Hogy kifeküdtünk egymás mellé a plédre, és képzeld nagyi, néztük a fellegeket, és apa mindig csak dínót látott, pedig egy se volt olyan alakú, de hát hiába mondtuk neki! És aztán elkezdett szakadni az eső, és bőrig áztunk, bár anya már úgy is tiszta víz volt! Jaj, nagyi, ez volt a legjobb hétvége! De most le kell tegyük a telefont, mert anyáék elaludtak a fotelbe. 

Természetesen ne ringassuk magunkat hamis illúzióba, egy PM feladata korántsem ér véget azzal, hogy sikeresen megvalósította és lezárta a projektet. A nap végén a fotelben kényelmesen hátra dőlhetünk ugyan, vagy el is szundíthatunk akár, de nem szabad elfeledjük, hogy a dokumentáció és az elszámolás bizony még hátra van, mind az elvégzett munkával, mind csapatunk tagjaival, az anyagiakkal, és nem utolsó sorban, a harcmezőn elhullott összes idegszálainkkal!

Mindenek végére és ellenére azért, mégis csak elmondhatjuk, hogy sikeresen megvalósítottuk a Velence, Sült Hekk és Csavart Fagyi projektünket, és az a néhány sérülés a kockázatmenedzsmentünkben úgy is bölcsen, már jó előre fel volt tűntetve! Egy igazi PM anyuka már jó előre számol a környezeti hatásokkal, és igazán jól ismeri a legkimerítőbb és egyben legcsodálatosabb csapatát, a Projekt Dream Team-et, akikhez olykor még több liternyi kávé és kézfertőtlenítő is kevésnek bizonyul-pipa.