Egy szervezetet vezetni - legyen az kisebb vagy nagyobb - mindig komoly felelősség, és nem könnyű feladat. Egyszerre kell két célt menedzselni: a szervezet üzleti céljának elérését és a csapat hatékonyságának fenntartását. Az első inkább a szakmai, több racionalitást igénylő feladat, a második többnyire érzelmekre ható, sokszor igen komplex beavatkozást feltételező vezetői aktus.

A vezető teljesítménye hatással van a munkavállalókra és a szervezet egészének eredményességére is. Az eredményességhez pedig tisztában kell lennie saját működésével, az általa vezetett szervezetben létrehozott hatásaival.

 

A vezető személyisége a munkahelyi légkörre, a szervezeti kultúrára, a dolgozók értékrendjére, önértékelésére, teljesítményére, sőt, még a magánéletére is hatással van. Mindezek a tényezők pedig visszahatnak a vállalat eredményességére.
A jó vezetőnek tisztában kell lennie saját személyiségével, a tipikus reakcióival, az általa vezetett szervezetben létrehozott hatásaival, és képesnek kell lennie a környezetétől kapott visszajelzések befogadására, feldolgozására ahhoz, hogy vezetőként hatékonyan működjön. Ebben segíti az önismeret, az önreflexió képességének elsajátítása.

 

Minden ember legfontosabb "teendőinek" egyike önmagának, saját világának és környezetének a megismerése. A kellő mértékű és mélységű önismeret nélkülözhetetlen a sikerre vezető életstratégia kialakításához, az egyes cselekvési helyzetek, különösen a konfliktusok optimális megoldásához, a harmonikus emberi kapcsolatokhoz.

 

 

A képzést bemutató videónkat oktatónkkal, KOCSIS DÓRÁVAL, a lenti képre kattintva tekintheti meg.

 

 

 

 

Kinek ajánljuk?

Vállalkozóknak, vezetőknek, kinevezés előtt álló személyeknek. Olyan vezetőknek, akik szeretnének kicsit megállni, hogy rendszerezzék és átgondolják vezetői mibenlétüket. A program sokat segít a friss vezetőknek is, akiket e program vezetői karrierjük tudatos építésével támogatja, továbbá akik szeretnének minél tudatosabban működni vezetői szerepükben, mélyebben rálátni erősségeikre, fejlesztendő területeikre, saját és mások mozgatórugóira.

 
 
A vezetői szerep nem jog és nem is kiváltság. A vezetőket nem maga a pozíció teszi azzá, hanem döntések és cselekedeteik sorozata. Főnök bárki lehet, akit kineveznek, de a vezetői szerep része, hogy kollégáink tiszteljenek és bízzanak bennünk. Mindezek pedig kizárólag úgy érhetőek el, ha mi magunk is bízunk magunkban és otthonosan mozgunk új vagy már meglévő szerepünkben.
 

 

 

Képzéseinket kihelyezett formában is szívesen megszervezzük, az Önök egyedi igényei szerint. Kérjük vegye fel a kapcsolatot képzés felelősünkkel!

 
 
 
 
Amiről a képzésen szó lesz: 
 
  • Mások viselkedésének megértése és a különbözőségek elfogadása.
  • Személyiségtípusok megismerése, tipológia, mint az emberismeret eszköze.
  • A vezetői szemléletmód fontossága, ahogyan a lehetőségekre, kihívásokra, a munkánkra, és legfőképpen a többi emberre tekintünk.
  • Önámításaink, önvédelmi „dobozaink”.
  • Vezetői 360 fokos felmérés kiértékelése.

A képzés végén várható eredmény:

  • Tudattalan mozgatórugók felszínre hozása, ami lehetővé teszi a tudatosabb, erőforrásokra építő vezetői működést
  • Elvesztegetett energiák feltérképezése, ami hatékonyságnövekedést eredményez
  • Kulcs mások megértéséhez, amely hatékonyabb kommunikációt, motiválást és együttműködést tesz lehetővé.

Milyen kérdésekre kap választ?

  • Ki vagyok én, és milyen mintákat követ a viselkedésem a másokkal való kapcsolataimban?
  • Mit jelent az önismeret ma, és hogyan fejleszthető?
  • Mit tudok magamról, milyen magas a vezetői önismeretem?
  • Hogyan hatok az emberekre? Hogyan tudok hatni vezetőként?
  • Hogyan lehet erőszak nélkül kivívni a tekintélyt, és a bizalom alapján kimozdítani a komfortzónájukból a különböző személyiségű embereket?  
  • Hogyan tudok figyelni a munkatársaimra? Látom-e, hallom-e, megértem-e őket? Tudom-e, hogy mire van szükségük, hogy mi motiválja őket?
  • Mennyire tudom világosan, egyértelműen megfogalmazni a szándékaim, és az elvárásaim? 
  • Vállalok-e felelősséget értük, számíthatnak-e rám? Bíznak-e bennem? Ha igen, miért? És ha nem, vajon miért nem?

 

 

 

IDŐBEOSZTÁS
A képzés 8 órás, amely a meghirdetett időpontban 9:00 és 16:00 óra közötti időintervallumban zajlik.
 

 

HELYSZÍN

Live (ONLINE) VAGY Tantermi formában

Sämling Székház (1124 Budapest, Németvölgyi út 64.)

 

 

 

RÉSZVÉTELI DÍJ

99 200 Ft
(+27% ÁFA)
125 984 Ft

Az 1 napos képzés díja tartalmazza az oktatási napot, elektronikus tananyagot és igény szerint a tanúsítványt.

További kedvezményekért kérjük, keresse Képzésszervező kollégánkat.

 

KEDVEZMÉNYEK
A kedvezmények nem összevonhatóak, minden esetben az Önnek járó legmagasabbat vesszük figyelembe!
8% Hírlevélre történő feliratkozás esetén
Speciális kedvezmény Profession.hu Prémium előfizetőinek (Fizetett partneri együttműködés alapján)
 

 

 

A képzés Kiváló vezető képzéssorozatunk külön képzési napjaként is igénybe vehető. Tekintse meg a képzés többi modulját is!
 
 
Hírlevél Olvasóink időben értesülnek képzéseinkről, és kizárólag nekik szóló kedvezményeinkben is részesülnek!
 

Képzés adatai

Képzés hivatalos neve Vezetői önismeret és emberismeret
Óraszám 9 óra
Oktatók Kocsis Dóra
Kihelyezett formában elérhető igen
Képzésfelelős Ecsédi-Dandóci Edit
Eseménynaptár
Információ: