Blog - Közbeszguru.hu

A Magyar Közlöny 274. számában, 2020. december 10-én meg is jelentek a végleges módosítások, íme a legfontosabbak:
Megszokhattuk már, hogy a közbeszerzési törvény folyamatosan változik, idén is elérkezett a módosítás ideje.
A Közbeszerzési Döntőbizottság D.199/12/2020. számú határozatában mind az ajánlatkérővel, mind az ajánlattevővel szemben jelentős összegű bírságot szabott ki a megállapított jogsértéssel és szerződés érvénytelenségével kapcsolatban. A következő cikkünkben összefoglaljuk a jogeset leglényegesebb elemeit, amelyek iránymutatásul szolgálhatnak a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Jelen cikkünkben összefoglalóan bemutatjuk, hogy mely gazdasági szereplő minősül alvállalkozónak és ki az, aki nem. A cikk az alvállalkozói minősítés kérdéseit tárgyalja, nem tér ki arra az esetre, ha a bevont gazdasági szereplő alkalmasságot is igazol.
A jelenleg is fennálló veszélyhelyzet sok formában befolyásolhatja a szerződések teljesítését, azonban cikkünkben szeretnénk felhívni a figyelmet azokra a helyzetekre is, amelyek felmerülhetnek „normális” körülmények között, és befolyásolhatják a megkötött szerződések határidőben való teljesítését.
Az alvállalkozók szerepe a közbeszerzésben közel sem olyan szabályozott, mint az ajánlattevőké, így kevesebb lehetőség is áll rendelkezésükre biztosítani a pozíciójukat a nyertes ajánlattevővel szemben. A cikkben bemutatjuk, hogy a Kbt. miként szabályozza az ajánlattevő által bevont szervezetek helyzetét, és a bevonás elmaradásának jogi korlátait.
Továbbiak megjelenítése folyamatban...