Blog
A jelenleg is fennálló veszélyhelyzet sok formában befolyásolhatja a szerződések teljesítését, azonban cikkünkben szeretnénk felhívni a figyelmet azokra a helyzetekre is, amelyek felmerülhetnek „normális” körülmények között, és befolyásolhatják a megkötött szerződések határidőben való teljesítését.
Minden bizonnyal sokan egyetértenek azzal, hogy a gyermekkorunk fantasztikus regényeiben, filmjeiben olvasottak, látottak szépen lassan mindennapjaink részéve váltak. Már meg sem lepődünk azon, hogy hétköznapjaink részét képezik az elektromos és (részben) önvezető autók, a mindentudó mobilok, valamint az 'okoskütyük' az évről évre gyorsabb internetnek köszönhetően pedig az emberek tartalomfogyasztási szokásai is megváltoztak. A tévéműsorokat lassan felváltják az online tartalmak és ezek a jelenségek természetesen az autózás világában is nyomot hagynak.
Az értékesítők toborzása (sok más pozícióhoz hasonlóan) külön műfaj. Most összegyűjtöttük, milyen tényezők nehezítik az értékesítői pozíciók betöltését, és milyen megoldások vannak ezekre.
Évente átlagosan 15 ezer beteget kezelnek szívinfarktussal a magyar kórházakban, mégis közel 40%-uk, mintegy hatezer ember belehal a betegségbe. Ennek nem így kellene lennie, hisz az elmúlt évtizedekben új kezelési módszerek és technikák jelentek meg, és Magyarországon is komoly beruházások történtek a korszerű szívkatéteres kezelés széleskörű megteremtése érdekében. Kutatásunk az elmúlt években felmérte, hogy mit tudunk a szívinfarktusról, és mennyire korán tudjuk felismerni annak tüneteit. Az eredmények rávilágítottak arra, hogy ma Magyarországon hosszú ideig várunk az orvosi segítségkéréssel, ami az életünkbe is kerülhet. Pedig világszintű orvostechnikai eszközök állnak rendelkezésre a szívinfarktus gyógyításában, de ha későn fordulunk orvoshoz, akkor jelentősen csökkennek a túlélési esélyeink.
A hazai jogrendszer mind a mai napig hallgat arról, hogyan kell tekinteni az e-mailen kötött szerződésekre. Egy, a vírushelyzet kapcsán elfogadott jogszabály azonban most kifejezetten megengedi a társaság és a magánszemély tagok közötti e-mailes kommunikációt. Lehet, hogy ez az első lépés az e-mailek szélesebb körű jogi elfogadottságához?
A koronavírus-járvány megmutatta a termelési rendszerek gyenge pontjait, ez pedig biztosan lökést ad számos vállalatnak folyamataik újragondolásához.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) felügyeleti hatóságként bejelentést kapott arra vonatkozóan, hogy a bejelentő birtokába került egy magánszemélyek és vállalkozások könyvelési adatait tartalmazó lista, melyet más papírszemetekkel együtt "fújt hozzá a szél". A felügyeleti hatóság a könyvelőtársaságot beazonosította, a bejelentést kivizsgálta, és 500 ezer forint adatvédelmi bírságot szabott ki.
Az Excel és az Office 365 applikációk, valamint a makróprogramok megoldást nyújthatnak a folyamatok optimalizálásban és automatizálásában. Általuk a fenti veszteségek jelentős része csökkenthető
T/10856. számon nyújtották be a Magyarország 2021. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslatot, mely – többek között – az új Tbj. szabályain is változtat. Írásunkban azokat az előírásokat foglaljuk össze, amelyek az új Tbj.-beli egészségügyiszolgáltatásijárulék-fizetésre vonatkoznak.
Az adóhivatal a koronavírus miatti nehézségekre tekintettel, 2020. szeptember 30-ig nem szankcionálja az új online számla adatszolgáltatási kötelezettséget betartani nem képes vállalkozásokat. Az adatszolgáltatási kötelezettség kibővítésének határideje tehát nem csúszik, de a NAV az első 3 hónapban nem bírságolja a mulasztást, ha az adózók az Online Számla rendszerben regisztrálnak.